Pánikroham

Félelem, Pánik, Pánikroham, mi áll mögöttük?

Aki fél, az úgy határozható meg, mint egy olyan személy, aki azt a helyet ahol éppen tartózkodik, szeretné elhagyni képzelt vagy valós indok miatt. Félelem közben a személy nem igazán hajlandó érzékelni a tényleges körülményeket, hiszen nem kényelmes neki az adott helyzet, így nem tud igazából érzékelni.

Azt is mondhatnánk kicsit másképp, viccesen, hogy bár a test ott van egy adott térben és eseményben, de  szellemileg rég megpattantunk abból a térből és arról a helyszínről. Ha egy képpel kellene elmagyarázni, akkor a félelem úgy néz ki, mintha egy nagy festékcseppet ráejtettünk volna a vászonra és a festékcsepp minden irányba szétspriccelt volna.

Egy másik nézőpontból megfogalmazva a dolgot azt is mondhatnánk, hogy aki fél, az elvesztette azt a képességét, hogy ott legyen az adott térben. És hogy övé legyen ez a tér, áthassa, birtokolja azt és ha kell, hatást okozzon az adott térben. Kicsit lehet furán hangzik, de igaz!

A pánik szó jelentése ebből adódóan nagyfokú félelem rövid vagy hosszabb ideig. Ez azt jelenti, hogy a személynek az az érzése van, hogy hanyatt homlok menekülne bármilyen irányba. És ilyen állapotban a személy nem képes a tényleges környezettel kényelmesen, hidegvérrel szembenézni.

A jelenség megértése érdekében nagyon fontos megérteni a szavak jelentését és hogy ilyenkor mit csinál a személy igazából. Valójában a félelemben vagy pánikban lévő személynek szétszórt a figyelme.

A teljes megértéshez (a pánik és a pánikroham kezelésében) jól jön ha megértjük a szó ellentétjét, ami a fókusz.  

A fókusz szó azt jelenti, hogy sugarak találkoznak egy pontban, és ezek a sugarak elérnek egy bizonyos hatást. Például, ha fogunk egy lencsét, amit egy papír fölé tartunk, és egy pici pontra összpontosítjuk vele a fénysugarakat, a papír kigyullad. 

Nézzük ezt kicsit a gyakorlatban: 

A személy aki fél vagy pánikol, annak a figyelme szétszóródik és nem tud érzékelni, nincs fókusza. Csak arra tud gondolni, hogy innen el akar menni, és nem akar ránézni arra a valamire, ami fenyegeti, és igazából a múlt emlékein van a figyelme.

Például tegyük fel, hogy valakit megharapott régen egy kutya, és most a jelen környezetben rámordul egy másik kutya és ő a figyelmét a jelen környezetből a múltra irányítja.

Csak arra tud gondolni, hogy régen az a kutya megharapta, ebből következően valószínűleg ez is meg fogja harapni. Látszik, hogy a mostani kutyát nem figyeli folyamatosan mérlegelve, hogy támad-e a kutya vagy csak ugat. A kutya miatt  a figyelme szétszóródott a jelen környezetből a múlt emlékére.

Viszont az a személy, aki nem fél vagy nem pánikol, az tud fókuszálni a jelen környezetre és érzékeli a tényleges veszélyt. Amennyiben az tényleg valós veszély, és pillanatról pillanatra a figyelmét ott tudja tartani. Például ha az előbbi példánál maradunk, a kutyán rögzíteni tudja a figyelmét, és másodpercről másodpercre megfigyeli a kutyát.

Röviden, egyszerűen így érthető meg mi is az a pánik, és mi is az a félelem.

A legnagyobb mértékű félelmet rettegésnek hívjuk, és itt a személy elvesztheti teljesen a kapcsolatot a külvilággal. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy eszét veszti. Rettegésnél a személy megbénul és akár mozogni sem képes.

A pánikrohammal, amennyiben ez sokáig fennáll, együtt járnak bizonyos jelenségek is:

  • A személy vissza van húzódva az emberektől
  • Igen gyakori a lámpaláz, az aggodalom és a szégyen
  • A legtöbb pánikoló személy szeret pletykálni
  • Elég szeszélyesnek és csapongónak mondhatók 
  • Balesetre hajlamosak 
  • Gyenge a koncentráló, vagy más néven a fókuszálló képessége 
  • Gyakoriak a hormonális betegségek (pajzsmirigy, cukorbetegség, stb)
  • Problémái vannak az emésztéssel és a bélrendszerrel

Jöjjön a megoldás!

A félelem és a pánik mindig onnan jönnek, hogy a személynek sok vesztesége volt. Sok stresszel és zaklatottsággal nézett szembe, és elnyomták őt különböző élethelyzetek, emberek, szituációk. Az egyénnek sok bukott célja (olyan cél, amit nagyon el akart érni, de nem sikerült neki) volt és lehet, hogy több műtéten is átesett.

Ami jelen szokott lenni majdnem mindenkinél, az egy óriási veszteség: valakinek vagy valaminek az elvesztése, halála (szülő, barát, vagyon vagy akár egy kisállat) aki vagy ami nagyon fontos volt számára. Mondhatnánk azt is, hogy egy védelmező elvesztése, aki mindig megvédte őt a problémáktól vagy veszélyektől.

A megoldás egyszerűnek tűnhet, de megkövetel némi önfegyelmet!

A sok veszteséget, bukott célokat, elnyomást, szégyent és stresszt szépen ki kellene simítani és erre a legjobb megoldás egy egyszerű, de annál fantasztikusabb könyv.

Ez a könyv összegyűjti a pozitív élményeket és leporolja a kellemetlen eseményeket. Így a személy kiegyensúlyozottabb lehet és megszabadulhat a fennálló félelemtől vagy pániktól. 

Íme az Önelemzés című könyv, ami nekem iszonyatos nagy segítségemre volt életem során és mindenkinek bátran ajánlom.

Amennyiben elvégezted a könyvben leírt feladatokat, úgy a végső megoldást a pánikroham kezelésére a “Dianetika, a szellemi egészség modern tudománya”-ban fogod megtalálni.

Kérlek olvasd el az “Önfejlesztés” fül alatt szereplő oldalt is, mert a könyvel kapcsolatos gyakorlatokról és a hatékony használatáról ott többet írok.

Könyvrendeléshez a link: https://newerapub.com/hu/?ref=561

Pánikroham enyhítése kezelése ellenszer, pánik megértése

Pánikroham enyhítése otthon egy könyv segítségével. Végleges megoldás speciális technikával és szakember segítségével érhető el.